Érdekességek a ginkgo biloba-val kapcsolatban

Fordulhat rosszra a ginkgo biloba?

ginkgo_biloba.JPGA ginkgo bilobát elsősorban a memónia funkció növelésére használják, de emellett az embereknek segít legyőzni a fejfájást, a szédülést, a hangulati zavarokat, a vérkeringési zavarokat és más egészségügyi problémákat. A tanulmányok azt mutatják, hogy a ginkgo biloba bizonyos vitaminokkal és gyógyszerekkel együtt növelik a vér áramlását az agyba, állítja a National Institutes of Health, majd hozzáteszi, hogy a ginkgo biloba kivonatát használják az Alzheimer-kór kezelésében, illetve a demencia mértékének csökkentésére is. A ginkgo biloba kiegészítők a gyógynövényekből készül, azonban fontos tudni, hogy elveszíti a hatékonyságát, ha a terméket három éven belül nem használjuk el. 

A ginkgo biloba fák

A ginkgo biloba Kína nemzeti fája, illetve a világ legrégebbi faja. Az érett ginkgo biloba fák meglehetősen nagyon, bizonyos éghajlaton több méteres magasságra is megnőnek, sőt esetenként még magról is kihajtanak. A ginkgo biloba legyező alakú leveleit használják fel gyógynövényként, mivel ebben igen koncentráltan vannak jelen az antioxidáns flavonoidok, mely az University of Maryland Orvosi Központja szerint védi az ereket, a szívet és az idegeket. A ginkgo biloba levelei ezenfelül terpenoidokat is tartalmaznak, amelyek kitágítják a vérereket, így javítják a vérlemezkék mozgását és a vér áramlását. A ginkgo biloba egyéb nevei közé tartoznak a párfányfenyő, a fosszilía fa és a yinhsing is.

Hallásvesztés és a ginkgo biloba

maritovis.jpgA hallásvesztés egy olyan állapot, amely akkor jelentkezik, ha a hanghullámok agyba történő átvitelének folyamata károsodik. Ez az állapot csak az Amerikai Egyesült Államokban több, mint 23 millió embert érint, állítja Dr. James Balch és Phyllis Balch, gyógynövényszakértők és táplálkozási tanácsadók. A hallásvesztést okozhatja a hangos zajoknak való kitettség, a magas láz, az idegkárosodás, egy fertőzés, a drogok vagy a dohányzás is. Balch szerint azonban bizonyos gyógynövények, így például a ginkgo biloba is segíthet megelőzni a hallásvesztést vagy a halláscsökkenés progresszióját. 

Ginkgo biloba

A ginkgo biloba első feljegyzett használata mintegy Krisztus előtt 3500-ba nyúlik vissza. Ezt az ősi gyógynövényt Sheng Nung császár korában is ajánlották a légzőszervi problémák és a szívbetegségek kezelésére, megelőzésére. A ginkgo bilobáról azonban mára már bebizonyosodott, hogy további előnyöket is kínál a szervezet számára. A ginkgo biloba képes fokozni a vér áramlását az idegekben és a belső fülben, így képes lehet a hallást is javítani. A ginkgo biloba segíthet enyhíteni a fülzúgást vagy a fülcsengést, melyek esetlegesen zavarhatnak minket a mindennapi tevékenységünk során. Persze nagyon fontos beszélnünk az orvosunkkal, ha azt tervezzük, hogy a ginkgo bilobát el kezdjük szedni a hallási problémák kezelésére vagy megelőzésére, mivel ez a gyógynövény zavarhatja a vérlemezkék termelődését, amelyek szükségesek a véralvadáshoz és a sebgyógyuláshoz.

Miért ne szedjük a ginkgo bilobát?

ginkgo51.jpgA ginkgo biloba egy népszerű egészségügyi kiegészítő, ami a ginkgo biloba fa leveleiből származik. Hagyományosan a ginkgo bilobát arra használják, hogy fokozzák a memóriát, illetve, hogy javítsák a vér áramlását a testen keresztül. Annak ellenére, hogy ezekre az egészségügyi ellátásokra a ginkgo biloba nagy hatékonysággal alkalmazható, ezek a kiegészítők vagy a ginkgo bilobával dúsított élelmiszerek nem mindenki számára megfelelőek. Éppen ezért nagyon fontos tisztában lenni az ellenjavallatokkal is, mielőtt ezta gyógynövényt rendszeresen kezdenénk el szedni. Kik nem szedhetik tehát a ginkgo bilobát? 

Nők, akik terhesek vagy, akik épp az újszülött kisbabájukat szoptatják

A ginkgo biloba biztonságát és hatékonyságát még nem értékelték teljesen a terhes nők és a szoptatós anyák esetében. Éppen ezért jobb, ha a terhesség és a szoptatás ideje alatt nem használjuk ezt a gyógynövéyt. A ginkgo biloba esetenként vetélést vagy koraszülést is eredményezhet. Helytelen használata pedig nem várt negatív hatásokat jelenthetnek a magzat számára, állítja a MedlinePlus.com

18 év alatti gyermekek

A gyermekeknek sem ajánlott a ginkgo biloba használata állítja az University of Maryland Orvosi Központja. Azokban az esetekben, amelyekben a ginkgo biloba használata mégis indokolt, nagyon fontos, hogy a kiegészítők fogyasztása orvosi felügyelet mellett történjen, illetve, hogy a ginkgo biloba fogyasztása csak néhány hétre korlátozódjon.



A ginkgo biloba és a hajnövekedés

Ma sokan a hajhullással, kopaszodással vannak elfoglalva, hiszen míg korábban a hajhullás csak az idősebb generációba tartozó férfiakat érintette, addig ma már szinte minden korcsoport szenved a ritkuló haj, a kopaszodás vagy a hajhullás valamelyik formájától és emiatt szinte senki sem hibáztatható. A hajhullás a rossz minőségű haj, a fejbőr betegsége, az egészségtelen táplálkozás, a fenerika, a környezetszennyezés, az androgén hormon magas jelenléte, a hajfestékek gyakori használata, a hajzselék, kémiai samponok, habok, gélek, dauer, hajvasalás felelősek, mert ezek a hatások és technológiák hosszú távon tönkreteszik a hajat és bizonyos esetekben helyrehozhatatlanul károsítják azt.

ginkgo50.jpg

Persze még ilyen esetben sincs minden veszve, csupán meg kell találnunk azt a megoldást, amivel csökkenteni lehet a hajhullást. A hideg-meleg hidroterápiával például teljesen meg lehet állítani a hajhullást, de szintén nagyon hasznosak lehetnek a különféle gyógynövények, például a ginkgo biloba. A ginkgo biloba ugyanis fokozza a fejbőr vérkeringését, aminek köszönhetően a hajtüszők életre kelnek és egészségesebbek lesznek, ez pedig vastagabb és tartósabb hajszálakat eredményez. A ginkgo biloba lehetővé teszi, hogy a szőrtüszők élettartama is hosszabb legyen, így a hajszálak kisebb eséllyel töredeznek és hullanak ki. A fejbőr jó vérkeringése tehát kiemelten fontos az egészséges hajkoronához.

 

 

A ginkgo biloba nevelése és termesztése 1.

ginkgo25.pngA ginkgo biloba egy kártevő mentes fa és ellenáll a viharkároknak. A fiatal fák gyakran nagyon nyitottak, de sűrű lombkoronát növesztenek, ahogy egyre érettebbé válnak. Ettől lesz a ginkgo biloba tartós utcai fává, ahol elegendő hely van arra, hogy nagyobb méretben is elférjen. A ginkgo biloba jól tűri a legtöbb talajt, beleértve a tömöttet és a lúgosat, illetve képes akár 75 méter magasra vagy még magasabbra nőni. A ginkgo biloba fát könnyen át lehet ültetni és ősszel élénk, srága őszi színben pompázik ez is, ami felülmúlhatatlan ragyogást jelent. Azonban a levelei egy idő után lehullanak és csak tavasszal hoznak új leveleket.

 Jellemzők

Tudományos neve: Ginkgo biloba

Közhasználatú név: páfrányfenyő, Ginkgo

Család: Páfrányfenyőfélék

Származási hely: Ázsiában őshonos

Felhasználás: bonsaiként, pázsitként, parkolók körüli sávokban, autópályák mellett, járdák mellett, lakóövezetek mellett, a fát sikeresen termesztik a városi területeken, ahol nagy a légszennyezés, rossz a vízelvezetés, tömörített a talaj vagy gyakori az aszály, mert a páfrányfenyő még ezeken a területeken is megél.

Leírás:

Magasság: 50-75 méter.

Korona: 50-60 méter.

Korona egységesség: szabálytalan vagy vázlatos sziluett.

Korona alakja: kerek, piramis.

Korona sűrűsége: sűrű

Növekedési sebesség: lassú 

A ginkgo biloba tehát egy nagyon különleges fafajta, ami elég sok területen jól megél és, amit igen könnyű termeszteni is.

Milyen egészségügyi előnyökkel jár a páfrányfenyő használata?

ginkgo20.jpgHa egy természetes alternatív egészségügyi kiegészítőt keresünk, akkor észrevehetjük, hogy nincs jobb választás annál, mint, hogy a ginkgo bilobát beillesszük a mindennapjainkba. A páfrányfenyő leveliből készült kivonatok ugyanis segítik a koncentrációt, illetve mindkét agyfélteke funkcióit fokozzák, így hozzájárul a mentális tisztasághoz, a agyközpont és a kisagy egészségéhez és még sok máshoz is. A páfrányfenyő összetevői olyannyira előnyösek a kondicionálásban, hogy nagymértékben véd az olyan korral összefüggő agyi betegségekkel szemben is, mint a makula degeneráció, az Alzheimer-kór vagy a tinnitus. A páfrányfenyőben található antioxidánsok védenek a káros szabad gyökökkel szemben is, amelyek az idő múlásával a szervezet elöregedését eredményeznék. 

A páfrányfenyőt tehát számos előnye miatt megéri használni, sőt beépíteni a mindennapjainkban. Azt is tudni kell, hogy a páfrányfenyő ginkgo biloba kivonat néven már nagyon sokféle formában és sokféle üzletben kapható. Sőt még interneten is rendelhetünk ginkgo biloba kivonatot a különféle webáruházakból, ahol kérésünkre még házhoz is szállítják. Tehát nincs mese, itt az idő, hogy mi magunk is beruházzunk kedvenc ginkgo biloba kiegészítőnkre. 

Fogyni szeretnél? Akkor a ginkgo biloba mellé még ördögnyelv kapszulát vagy port is érdemes venned, mert ez az anyag igen hatékonyan segít a fogyás beindításában. A benne található glükomannán rostok hatékonyan eltelítik a szervezetet, így nem fogjuk annyira kívánni az ételeket, aminek köszönhetően kevesebbet fogunk enni, így a zsírpárnáktól is elköszönhetünk egy idő után.

A ginkgo biloba veszélyeinek áttekintése

gingko19.jpegA kivonat, amelyet a ginkgo biloba leveleiből nyernek ki alapvető összetevője néhány memóriafokozó kiegészítőnek, amelyek manapság igen sok helyen a rendelkezésünkre állnak, akár csak a súlycsökkentő kapszulák. A ginkgo biloba legfontosabb hatásai közé tartozik a vérkeringés fokozása, illetve az agyműködés stimulálása, valamint a szabad gyökök semlegesítése.

Ezen túlmenően a ginkgo biloba javítja a vér áramlását az egész szervezetben, és megakadályozza, hogy a koleszterinplakkok eltömítsék a vénákat. Azonban a ginkgo biloba esetében nem minden tulajdonság bizonyul jótékonynak. Lehet mellékhatásokat is előidézni a ginkgo biloba fogyasztásával, ezenfelül vannak olyan esetek, amikor ellenjavallatokkal kell élni a ginkgo biloba fogyasztását illetően. Ezek mind a ginkgo biloba veszélyeinek tekinthetőek.

A ginkgo biloba egyik legsúlyosabb veszélye szorosan kapcsolódik annak antikoaguláns tulajdonságaihoz. A ginkgo biloba egyes aynagai megváltoztatják a vérlemezkék tapadását, melyek fontos szerepet játszanak a véralvadásban. Éppen ezért nagyon fontos, hogy műtét előtt hagyjuk abba a szedését, illetve kerüljük a vérhígítókkal történő együtt fogyasztását. A ginkgo biloba okozhat véralvadási zavarokat, azoknál az embereknél, akik már eleve ilyen problémával küzdenek, még nagyobb veszélyt hordoz a ginkgo. Nekik tehát elengedhetetlenül fontos, hogy konzultáljanak az orvosukkal a ginkgo biloba használatát illetően. (Hasonlóan érdemes konzultálni az orvossal egyébként, ha egy egyszerű fogyókúrás kiegészítőt el kezdünk szedni, például az ördögnyelv kapszulákat, melyekkel hatékonyan meg lehet szabadulni a súlyfeleslegtől).

A páfrányfenyő természetes pénisznövelő

ginkgo18.jpgHa azt tervezzük, hogy kiegészítőket kezdünk el szedni ahhoz, hogy természetes módon megnöveljük a péniszünket, akkor a legjobb, ha a gyógynövények közül válogatunk, ezek közül is a ginkgo biloba kivonatok közül, amelyek e téren a leghatékonyabbnak bizonyulhatnak.

A páfrányfenyő képes növelni ugyanis a pénisz véráramlását, több vért pumpál az üreges testbe, aminek köszönhetően a pénisz mérete is megnövekedhet, ha a páfrányfenyőt rendszeresen, körülbelül néhány hétig használjuk.

A páfrányfenyőbe az egyik legjobb dolog, hogy az elmúlt harminc évben körülbelül 300 vizsgálatnak vetették alá, amelyek hatékonyan bizonyították különféle egészségügyi hatásait, illetve biztonságosságát és hatékonyságát is.

A páfrányfenyő kivonatok néhány más előnyei a következők:

mentális éberséget biztosít

fokozott vitalitás szintet eredményez

keringési zavarokat megszünteti, megelőzi, így fontos az egészségügy szempontjából véredényeket rendben tartja. 

Természetesen a páfrányfenyő mellett vannak más olyan gyógynövények is, amelyekkel természetes módon lehet növelni a péniszt.

Ezek a következők:

Cuscuta mag kivonat - Sperma Cuscutae

Epimedium levél kivonat - Epimedium Sagittatum

Ázsiai vörös ginseng - Panax Ginseng

Saw Palmetto Berry - Fructus Serenoae

Muira pauma kéreg kivonat - Ptychopetalum Olacoides

Catuaba kéreg kivonat - Erythroxylum Catuaba

Hawthorn Berry - Fructus Crataegi

A páfrányfenyő és a szexuális vágy

ginkgo5.jpgA páfrányfenyő kivonatai a ginkgo biloba fának a leveleiből készül, egy igen idős fáéból, amit élő kövületnek is neveznek, hiszen ez a faj még a Jégkorszakot is túlélte. A fák körülbelül 1000 évig élnek és eredetileg csak Kína bizonyos területein éltek meg. A páfrányfenyő már igen régóta szerepel a hagyományos kínai orvoslás eszközei, gyógynövényei között, mivel igen hatékonyan lehet vele kezelni több betegséget is. A modern kutatások megállapították, hogy a ginkgo biloba jó hatással van a szexualitásra is, mivel: 

  • fokozza a vér áramlását az egész testben, így többek között a nemi szerveket is vérrel telíti
  • javítja a memóriát, a mentális funkciókat és a hangulatot, vagyis a fogyasztónak több kedve lesz a szexuális aktus létesítéséhez
  • javítja a szív vérellátását, így növeli a fizikai teljesítőképességek
  • enyhíti a premenstruációs szindróma tüneteit
  • javítja a vér áramlását a lábakban is, csökkenti a fájdalmat, a görcsöket és a gyengeséget
  • hatékony megoldást kínál a merevedési zavarokra, segít a pénisz vérellátásának biztosításában.
  • növeli a szexuális vágyat, javítja az erekciót és erősebbé teszi az orgazmust
  • fokozza a szexuális izgalmat és javítja a szexuális választ.

Ami óvatosságra inthet minket:

A ginkgo bilobát csak az orvos engedélyével lehet szedni, ha bármilyen más gyógyszert rendszeresen fogyasztunk. Nem ajánlott a ginkgo biloba szedése, ha véralvadási problémáink vannak, illetve terhesség és szoptatás alatt sem. Leggyakoribb mellékhatásai a nyugtalanság, az ingerlékenység, a hányinger, a hányás és a hasmenés.

 

A ginkgo biloba mellékhatásai a fejfájásra és a migrénre

gingko3.jpgA ginkgo biloba gyógyászati felhasználása több ezer évre nyúlik vissza. A ginkgo biloba ma már egyre népszerűbb gyógynövény, hiszen hatékonyan képes javítani a memóriát, csökkenteni az Alzheimer-kór, a PMS és a migrén tüneteit. Használata teljesen biztonságos, viszont nagyobb mennyiségben okozhat mellékhatásokat.

Mellékhatások

A ginkgo biloba mellékhatásai lehetnek a migrén, a fejfájást és az agyi görcsök, mivel a ginkgo biloba rossz irányba is képes befolyásolni a véráramlást. Képes megzavarni a normál elektromos aktivitást és az egészséges véráramlást. Nagyon ritka esetben rohamokat is okozhat a szervezetben: ez lehet egyszerű bambaság, de súlyos esetben eszméletvesztéshez és a szervezet remegéséhez is vezethet.

Aritmia

A szívritmust is képes megzavarni a ginkgo biloba. A szívverést szabálytalanná teszi, ami kellemetlen érzést okoz a mellkasban. Ez a gyógynövény megzavarhatja a test egész működését. A szív legsúlyosabb esetben meg is állhat.

Székrekedés

A szervezet minden új típusú anyagot idegenként észlel, ami az emésztőszervrendszer működését is megzavarhatja. A ginkgo biloba például székrekedést okozhat, de ez a probléma rendszeres használatával elmúlik.

Hányinger

A ginkgo biloba ritka esetekben hányingert is okozhat. De ez általában csak kezdeti használatakor jelentkezik. Ha a tünetek továbbra is megmaradnak, érdemes abbahagyni a ginkgo biloba fogyasztását.

süti beállítások módosítása